rateLalolib ismét megírta fantasztikus jegyzetét a fotelból. Ezt szokta követni a lelátói hangulatok szubjektív ecsetelése. Na, ez most elmarad!

Elmarad, legfőképp azért, mert ezúttal nem voltam ott a lelátón. Nem azért, mintha magam is fotelszurkolóvá váltam vona (bár még megeshet velem), egyszerűen nem fért bele a hétköznapi munkarendembe ez a vidéki utazás.

Gondoltam, azért valaminek lennie kell, ami a mérkőzéssel kapcsolatos. És előjött megint a régi mániám, hogy ilyen esetben forduljunk az olvasókhoz, játsszunk! Illetve a jelen esetben inkább osztályozzunk! Mert “felsőbbrendűt” játszani, aki jogosult értékelni, mindenki szeret. És, mint tudjuk, a labdarúgáshoz igazán értünk is, ki-ki a maga módján, de “megfellebezhetetlenül”.

A feladat roppant egyszerű! Az alábbiakban közöljük a Haladás elleni meccs összeállítását, játékostól, edzőstül. Minden név aláhúzása egy-egy olyan megnyíló bejegyzést takar, ahol csupán egyetlen feladat van, osztályozni! Megjelenik öt csillag, balra az 1-est jelölő, majd jobbra haladva eggyel növekvően, egészen az ötösig. Az egeret a csillagok fölé húzva, majd a megfelelőnél nyugtázva, máris osztályoztunk, csakúgy mint az iskolában 1-től 5-ig.

Aki szóban is akar értékelni, az osztályzat alatt a hozzászólásokban, a szokásos módon, ezt is megteheti. A későbbiekben majd felhasználjuk az adott játékos profiljának összeállításakor, mert egyszer mindenkire sor fog kerülni.

A játékosokon túl az edző teljesítményét is lehet az adott meccs alapján osztályozni. Itt nyilván a taktika, a cserék minősége, a meccselés jellege a döntő.

Egy napig, a meccset követő nap lehet ezt az osztályozósdit játszani, utána megjelentetjük a “bizonyítványt”, persze azt is, hogy az átlag hány “tanár” osztályzata alapján született. Ha tetszik az ötlet, akár folytathatjuk is majd a szezonban, hogy ne csak a fotelból, a lelátóról, hanem a meccset néző érdeklődő szurkolók szemszögéből is értékelhessünk.

Íme a Haladás elleni meccs összeállítása. Tessék, lehet kattintgatni és osztályozni!

Kezdőjátékosok:
MegyeriR. Wolfe, Dragóner, Balog, KulcsárWedgbury, Lipcsei, Ashmore, MorrisonFerenczi, Shaw

Csere:
No, az nem volt.

Edző:
Bobby Davison

Az osztályzatokat várja: fradissimo

Reklámok