fradisziv_mindigÚjabb hét következik Fradi-meccs nélkül! Már két hosszú hét telt el az utolsó meccsünk óta, de mégis mindez sokkal hosszabbnak tűnik.

Erre fel, még egy hetet kell várnunk. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem ólomlábakon fog haladni az idő. Olyan ez, mintha valakik, valamilyen okból kifolyólag úgy döntenének, hogy egy fontos ünnepnapunkat nem ünnepelhetjük a megszokott időben, hanem elhalasztanák azt egy későbbi időpontra. Egy ünnepnapunkat, amelyet már régóta vártunk, amely miatt már számoltuk visszafelé a napokat. És, ahogy ünnephez illik, előtte ünneplőruhába öltözünk kívül, belül. Felvesszük a ruhát, de ünnepel a szívünk is, amely míg élünk, de mint Fradiszív különösen és örökké, dobog.

Nekünk a Fradi meccs zöldbetűs ünnepnap. Amikor óráról-órára, percről-percre közeledik a hétvége, amikor az izgalom fokozódik és egyre inkább úrrá lesz rajtunk Fradistákon a várakozás izgatottsága. És akkor, az utolsó pillanatok egyikében, egy tollvonással elrontják az ünnepünket, százezernyi, hitem szerint milliónyi ember ünnepét úgy az ország határain innen, mint túl. Elvesznek tőlünk valamit, ami nagyon fontos, és ezzel a döntésükkel tehetetlen érzéseket generálnak. Hiába vártunk valami nagyon fontosat, az nem jöhetett el.

Már két hete nem volt meccs. Persze, volt más, olyan is, aminek örültünk, melengette honfi szívünket, de egy zöldvérű embernek ez mégsem az igazi. Mi csak lestük a híreket, mert ezekben az ínséges időkben csak ezek juthattak osztályrészül.

Ezen a héten pedig hír az volt. Csak kapkodta az ember a fejét, a meccs időpontjával kapcsolatos, egymásnak ellentmondó hírek közepette. A bizonytalanság lett úrrá az embereken. Érthető, mindenkinek meccshiánya van! Mindenki ki van éhezve már a meccsre, a Fradi meccsére. Mert mi, ha a Fradi játszik, annak érzését semmi mással nem tudjuk összehasonlítani. És az MLSZ vezetői ezt vették el tőlünk.

Már két hete nem volt meccs. És még egy hétig megfosztanak minket ettől az érzéstől. Az érzéstől, amikor egy Fradi meccs kezdetén a kezdő sípszónál több ezer, százezer, sőt millió ember szíve együtt dobban, amikor megannyi szempár egy eseményre összpontosul, legyen bárhol a világon. Amikor a góljainknál szinte nem is tudunk magunkról és pulzusunk az egekbe emelkedik. Olyankor nem jutnak eszünkbe a gondjaink, problémáink, vagy az, hogy megint drágább lett a benzin vagy a kenyér. Nem érzünk semmi mást, csak határtalan örömöt és boldogságot. És ha vége a meccsnek, és nyerünk, az ég is kékebb, a fű is zöldebb. Ha nyerünk az olyan, mint amikor karácsonykor megkapjuk azt az ajándékot, amire mindig vágytunk. Azt a szívünkhöz emeljük, mi vagyunk a világon a legboldogabbak és a legszívesebben mindenkit magunkhoz ölelnénk. Olyankor azt mondjuk, bárcsak ez az érzés örökké tartana.

De, ha ne adj Isten, nem győzünk, akkor meg csalódottságot, szomorúságot érzünk. Ideig-óráig ez nagyon fáj, de aztán már előre kell néznünk, és pozitív várakozással kell tekintenünk a következő megmérettetésünk, a soron következő zöldbetűs ünnepnap elé. Olyan ez, mintha nekünk minden héten karácsony lenne. A mi zöld-fehér karácsonyunk.

És most, erre az ünnepnapra nem is egy évet, hanem optimális esetben csak egy hetet kell várni…

Bartók Ferenc

Advertisements