NBI_1941-501. Újpest (Bp. Dózsa) 2. Nagyvárad 3. Ferencváros (ÉDOSZ) …

Érdekes, eddig nem látott hármas. Érdekes nevek a zárójelekben, igen, 1949 után az alakuló új diktatúra nem tűrte a régi, tradicionális neveket, a sportban sem. Az évtized eleje pedig a háborúban álló Magyarországon zajlott, a futball is követte a napi eseményeket, a visszacsatolt területek csapatai (Nagyvárad, Kolozsvár, Újvidék) indulhattak a magyar bajnokság élvonalában. Amint látható, a Nagyvárad nem is akárhogy, az általa végigjátszott három bajnokságba “belefért” egy-egy arany- és ezüstérem, a százalékos mutatói alapján pedig a második helyre került. De ne szaladjunk a dolgok elébe!

Azon új olvasók, akik most csatlakoznak a sorozathoz, az oldalsávban rákereshetnek a korábbi részekre (a Kategóriák alatt a Magyar bajnoki múlt címszóra kattintva).

Kezdjük a visszatekintést! Olyan tabellákat mutatunk, amelyeket a mindenkori MLSZ által hivatalosan elfogadott bajnoki végeredményekből állítottunk össze.

Ebben az évtizedben, a 11 bajnokságban összesen 45 csapat játszott a magyar labdarúgó bajnokság első osztályában, amely az eddigi évtizedeket tekintve mindenképp rekord.

A résztabellákban a mindenkori első három helyezettet soroljuk fel, majd azon csapatok nevét és helyezését, amelyek ma is első osztályú csapattal rendelkeznek. Ezzel is segíteni kívánunk a ma NB I-es csapatainak, a múltjuknak a megítélésében.

Bajnoki szereplés száma
Az összes, azaz mind a 11 szezonban szerepelt csapatok:
Ferencváros (ÉDOSZ), Újpest (Bp. Dózsa), Csepel (Weiss Manfréd FC), Kispest (Bp. Honvéd)


9 szezonban játszott a Vasas,
8 szezonban játszott a Szombathelyi Haladás,
7 szezonban játszott az MTK (Bp. Textiles),
6 szezonban játszott a Győri ETO és a Diósgyőr
5 szezonban játszott a DVSC (Lokomotív)

Bajnokságot nyert csapatok
1-2. Újpest és Csepel: 3 bajnoki elsőség
3-4. Ferencváros és Bp. Honvéd: 2 bajnoki elsőség
5. Nagyvárad: 1 bajnoki elsőség

Rangsor a dobogós helyezések száma alapján (zárójelben első-második-harmadik helyezések száma)
1. Ferencváros: 7 (2-3-2)
2. Újpest: 6 (3-2-1)
3. Csepel: 5 (3-0-2)
4. Bp. Honvéd: 4 (2-1-1)
5-6. MTK és Vasas: 3 (0-2-1)

Rangsor az elért győzelmek száma alapján
1. Ferencváros (ÉDOSZ): 202 győzelem
2. Újpest (Bp.Dózsa): 197 győzelem
3. Csepel (WMFC): 180 győzelem
4. Kispest (Bp.Honvéd): 167 győzelem
5. Vasas: 137 győzelem
6. MTK (Bp.Textiles): 111 győzelem

11. Szombathelyi Haladás: 79 győzelem
12. Győri ETO: 74 győzelem
13. Diósgyőr: 61 győzelem
16. DVSC (Lokomotív): 54 győzelem

Rangsor az elért pontok száma alapján
1. Újpest (Bp. Dózsa): 454 pont
2. Ferencváros (ÉDOSZ): 446 pont
3. Csepel: 414 pont
4. Kispest (Bp. Honvéd): 383 pont
5. Vasas: 323 pont
6. MTK (Bp. Textiles): 257 pont

11. Szombathelyi Haladás: 205 pont
12. Győri ETO: 175 pont
13. Diósgyőr: 173 pont
15. DVSC (Lokomotív): 134 pont

Rangsor a szerzett gólok száma alapján
1. Újpest (Bp. Dózsa): 1.072 gól
2. Ferencváros (ÉDOSZ): 1.015 gól
3. Csepel (WMFC): 835 gól
4. Kispest (Bp. Honvéd): 827 gól
5. Vasas: 635 gól
6. MTK (Bp. Textiles): 525 gól

11. Szombathelyi Haladás: 415 gól
13. Győri ETO: 335 gól
14. Diósgyőr: 326 gól
16. DVSC (Lokomotív): 282 gól

Rangsor a gólkülönbség alapján
1. Újpest (Bp. Dózsa): 557
2. Ferencváros (ÉDOSZ): 530
3. Csepel (WMFC): 265
4. Kispest (Bp. Honvéd): 224
5. Vasas: 209
6. MTK (Bp. Textiles): 206

12. Győri ETO: -11
21. Diósgyőr: -32
31. Szombathelyi Haladás: -62
44. DVSC (Lokomotív): -140

Rangsor a figyelembe vett mérkőzések száma alapján
1-4. Ferencváros, Újpest, Csepel, Kispest: 319 mérkőzés (11 bajnokságban)
….
7. Vasas: 263 mérkőzés (9 bajnokságban)
9. Szombathelyi Haladás: 237 mérkőzés (8 bajnokságban)
11. MTK: 203 mérkőzés (7 bajnokságban)
13. Győri ETO: 181 mérkőzés (6 bajnokságban)
14. Diósgyőr: 175 mérkőzés (6 bajnokságban)
15. DVSC: 166 mérkőzés (5 bajnokságban)

Végül nézzük azt a rangsort, amely a lehető legobjektívebb, ugyanis a teljesítmény-százalékok alapján készült (az a százalékos mutató, ami a megszerzett pontszámot az adott csapat maximálisan megszerezhető pontjainak a számához viszonyítja). Csak azok a csapatok szerepelnek a tabellán, akik az összes mérkőzés (319) legalább 10 %-án (32) játszottak.

Tabella_1941-50

A Fradi addigi történetében először nem érte el a 70 százalékos teljesítményt, viszont a négy évtizedes összesítésben előtte álló MTK-t jócskán megelőzte. A következő részben kiderül, hogy ez elég volt-e az ötven éves összesítésben az élre kerüléshez.

Ebben az évtizedben szinte természetes, hogy a góltermeléséről legendássá vált bajnokcsapatot, az 1949-est idézzük. Azt a csapatot, melyet a kommunista rendszer a következő években szétszedett, legjobbjait más egyesületekbe kényszerítette. Azt a csapatot, melynek kapitánya ma is köztünk él, Ő Rudas Ferenc, az FTC Baráti Kör elnöke.
Csapatkép_1949

Folytatás hamarosan …

Az összeállítást készítette: Simon Sándor

Internetes forrás:
http://www.nemzetisport.hu/lexikon/20020729/bajnoki_mult/
http://hu.wikipedia.org (magyar labdarúgó bajnokságok)

Reklámok