Interjúk


Albert_FlorianA címből is láthatóan megint próbálkozunk valami olyannal, ami eddig nem volt. Riportok, interjúk voltak már, ez most annyiban más, hogy nem két, hanem három ember beszélget, a soros interjúalany és szerkesztőségünk két ifjú munkatársa, akik nagyon lelkesen vetették bele magukat a munkába.

Első beszélgetésük alanyául nem kisebb Fradista személyiséget választottak, mint magát a Császárt, Albert Flóriánt. (tovább…)

edzo_es_csapataA Ferencváros Paks elleni mérkőzésén Dr. Miskolczi Józseffel, a Szegedi Tanárképző Főiskola 40 éve alakult futballcsapatának alapító tagjával és kiváló edzőjével beszélgettünk. (tovább…)

csank_janosA Fradi a Zalegerszeggel játszott bajnoki mérkőzést, ráadásul úgy, hogy előtte két héttel egy felkészülési meccsen is egymásnak feszültek volna, ha a vihar nem fújja el azt az alkalmat röviddel a kezdés után. Az a meccs nem fejeződött be, de nekem szerencsém volt, találkozhattam az ellenfél edzőjével, akivel nagyon gyorsan sikerült leegyeztetni egy újabb találkozót, a bajnoki mérkőzés előtti időszakra, ha már újra Budapestre jönnek. Az ellenfél edzője, másfél évvel ezelőtt még a mi edzőnk volt, sőt korábban is, amikor bajnoki címig vezette együttesünket, az volt a 27-ik. (tovább…)

dscn3270Nincs új a nap alatt! Szerkesztőtársaimmal sokat ötletelünk, miként tudnánk napjaink történéseit úgy tálalni, hogy közben folyamatosan érintjük a Fradi történetének dicső múltját. (tovább…)

rieb-gyorgyA most közölt beszélgetéssel megint egy új irányt vesz vállalkozásom, melyben a Fradiról, a fradizmusról beszélgetek olyan emberekkel, akik ahogy mondják, közel voltak vagy vannak a tűzhöz. Úgy kezdődött, hogy régi, a pályafutásukat már befejező játékosokat kerestem meg. (tovább…)

gera_zoltanElnézést kérek azoktól, akik ezen a ponton egy Vincze Ottóval készült interjút (mert a szavazáson őt tették első helyre) vártak, az egyelőre időpont egyeztetési nehézségekkel küszködik, ám egészen biztos sorra fog kerülni. Adódott viszont egy rendkívüli alkalom, amit korábban nem is reméltem, így érthetően örömmel fogadtam, hogy létrejöhetett. Mai beszélgetőtársam: Gera Zoltán. (tovább…)

laszlo-csabaEgy sorozat csak úgy sorozat, ha a kezdésen túl folytatása is van. Azok közül, akik fradista játékosmúlt nélkül az edzőink voltak, eddig csupán Gellei Imrével beszélgettem. A napokban a sors a segítségemre sietett. A DVSC II elleni meccsen találkoztam László Csabával, aki nagy örömömre azonnal vállalta azt a beszélgetést, amelyet most megoszthatok az érdeklődő olvasókkal. Mai beszélgetőtársam: László Csaba. (tovább…)

Következő oldal »