Interjúk – Edzők


csank_janosA Fradi a Zalegerszeggel játszott bajnoki mérkőzést, ráadásul úgy, hogy előtte két héttel egy felkészülési meccsen is egymásnak feszültek volna, ha a vihar nem fújja el azt az alkalmat röviddel a kezdés után. Az a meccs nem fejeződött be, de nekem szerencsém volt, találkozhattam az ellenfél edzőjével, akivel nagyon gyorsan sikerült leegyeztetni egy újabb találkozót, a bajnoki mérkőzés előtti időszakra, ha már újra Budapestre jönnek. Az ellenfél edzője, másfél évvel ezelőtt még a mi edzőnk volt, sőt korábban is, amikor bajnoki címig vezette együttesünket, az volt a 27-ik. (tovább…)

laszlo-csabaEgy sorozat csak úgy sorozat, ha a kezdésen túl folytatása is van. Azok közül, akik fradista játékosmúlt nélkül az edzőink voltak, eddig csupán Gellei Imrével beszélgettem. A napokban a sors a segítségemre sietett. A DVSC II elleni meccsen találkoztam László Csabával, aki nagy örömömre azonnal vállalta azt a beszélgetést, amelyet most megoszthatok az érdeklődő olvasókkal. Mai beszélgetőtársam: László Csaba. (tovább…)

gellei_imreFél éve kezdődött, hogy korábbi játékosainkkal beszélgethetek, a beszélgetéseket megoszthatom a Fradi iránt érdeklődő olvasókkal, de sokkal inkább a rajongó szurkolókkal. A visszajelzések szerint a beszélgetések alapján készült írások fogadtatása szerencsére pozitív. Ez bátorított fel, hogy egy kicsit továbblépjek. Eddigi beszélgetőtársaim között is voltak olyanok, akik amellett, hogy csapatunk legendás játékosai voltak, a későbbiekben edzők is lettek (Nyilasi Tibor, Varga Zoltán). És természetesen azon beszélgetéseknek különösen érdekes részei voltak az edzői munkával összefüggő szakaszok. Ez vetette fel bennem a gondolatot, hogy hasonló formában keressek olyan alanyokat is, akik játékosként nem húzták magukra a zöld-fehér mezt, ám edzőként sokunk örömére ténykedtek. (tovább…)