2009. október 2-án délután a Budapest-Zugló Önkormányzata ünnepi ülést tartott a Stefánia Palotában.
A zártkörű rendezvényen Zuglóért Emlékérmeket adtak át, amely a díszpolgári címet is jelent.
Posztumusz kapta meg az elismerést a közelmúltban, életének hetvenkettedik évében elhunyt Schlegel Oszkár sportpedagógus, a zuglói Csanádi Árpád Iskola címzetes igazgatója, az FTC Baráti Kör elnökségének tagja. Az oklevelet a család megbízásából a Csanádi Iskola igazgatónője, Vargáné Hajdú Mária vette át.
Schlegel Oszkár a TF-en szerzett tanári diplomát, ami után mindvégig az oktatásnak és a nevelésnek szentelte az életét. 1970-től harmincöt éven át a zuglói Őrnagy utcai iskolában tanított. Igazgatóhelyettes, majd tizenöt évig igazgató volt. Ő harcolta ki 1986-ban, hogy iskolája, a Csanádi Iskola a KSI iskolája legyen, később a tanintézmény valamennyi termét az élők sorából eltávozott magyar olimpiai bajnokokról nevezte el. Évtizedeken át tagja volt a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának, s ugyancsak évtizedekig élvonalbeli kézilabdacsapatoknál edzősködött. Az olimpiai eszme terjesztése céljából több olimpiai klubot is életre hívott itthon, és Szlovákiában is. Rengeteget tett azért, hogy a sporthősökre a következő nemzedékek is emlékezzenek. Legutolsó munkája az Aranycsapat egyik legjobbjáról, „Volt egyszer egy csatár – Kocsis Sándor emlékkönyv” címmel megjelent kötet volt.
Schlegel Oszkár temetése a végakaratának megfelelően szűk családi körben fog megtörténni.
Tisztelői
2009. október 10-én, 14 órakor, a Budapest, III., Szőlő u. 56. alatti Óbudai Jó Pásztor templomban tartandó gyászmisén
emlékezhetnek meg róla.
FTC Baráti Kör 
2009. október 10. at 12:02
Ott voltam pénteken Oszibá búcsúztatóján a Szent István kápolnában. A mise végén egy néni megkérdezte a mellette állót: Ki volt ez az Oszkár testvér?
Nekem edzőm, tanítóm, nevelőm, a barátom, a kislányom fogadott nagypapája volt.
Tisztelt és szeretett példakép. Az ifjúságom része, mely jó volt és küzdelmes. Mert sportról szólt, kitartásról, erkölcsről, emberségről. Ezek az évek meghatározták életemet, megalapozták emberi tartatásomat, kritikus életszemléletemet a hétköznapok harcaiban.
Hogyan találkoztunk?”Taknyos”, szemtelen tini voltam, de már a „felnőttben” játszottam. Elkéstem egy edzésről. Mondtam valami kifogást. Oszibá arca elkomorult, szeme kék villámokat szórt és egy kicsit erőssebben passzolta hozzám a labdát. Ekkor vágtam egy grimaszt, megrántottam a vállam, hátra arc és irány az öltöző. Utánam jött, rámparancsolt, azonnal menjek vissza a pályára. Azt kiabáltam:”Amíg maga itt az edző, addig én itt nem leszek játékos!”
No ehhez képest évekig az edzőm volt, különböző klubcsapatokban.
Sajnos több éve, hogy utoljára találkoztunk, de az elmúlt hetekben sokat gondoltam rá és beszéltem róla, mintha éreztem volna, hogy baj van. Talán, amikor lepergette, újragondolta az életét a beteg ágyán, sokadmagammal én is ott voltam a többiek között, akiktől elbúcsúzott.
Most én búcsúzom tőled Oszibá. Ha Isten is úgy akarja, találkozunk majd egy másik világban.
Számtalan teendőd mellett lesz majd időd, egy baráti ölelésre. És akkor te azt mondod: ’Isten hozott kis Dzsó! Itt a szerelésed? Na nyomás az öltözőbe!’